"Vándorlás a hosszú úton" 2018-ban és a "Csavargó ének"
Zenebutik TV - Bakelit
fesztivál (részlet)
"Nem bánok semmit..."
![]()
Hangfelvételek
A Gemini
egyetlen önálló nagylemezét (két dal kivételével) 1976-ban
rögzítette a Rottenbiller utcában. Az együttes felállása
ekkor a következőképpen alakult: Papp Imre (billentyűsök);
Markó András (ének, billentyűsök); Baranszky László (gitár);
Bardóczi Gyula (dob); Várszegi Gábor (basszusgitár) és
Heilig Gábor (gitár, basszusgitár).
A befutó
barázdák sercegése után sugármeghajtású repülőgép hangja
tűnik elő (Beatles – Back in the USSR), majd a műsort egy, a Status
Quo-ra emlékeztető szám, a Repülő zenekar nyitja – a
bevezető szólógitár témát ügyesen el is emelték a Quo Caroline című számából. A tempó húzós, leginkább Bardóczi
Gyula lábdobja talál be: olyan, mintha két nagydobot
használna, de valószínűleg „csak” ügyes volt a jobb lába. A
felvétel remekül szól, Mityó és Markó közösen énekelnek.
Ízletesek Baranszky betétjei a slide-csővel és kiváló a
gitárszóló is. (Baranszky László egy, a megérdemeltnél
sokkal kevesebb figyelmet kapott muzsikus.)
A második dal
a Hajnalodik, amely mindössze két akkordot használ, ám
tökéletesen kiaknázza az eme minimalista megoldásban
meghúzódó lehetőségeket. A verze és a refrén így
harmóniailag tökéletesen megegyezik és előállhat az a
különös megoldás, hogy a dal vége felé egyszerre
hangozhasson el a kettő. Ismét remek a gitárszóló és Mityó
Hammond-szőnyege is, egyszerűsége ellenére nagyon kellemes –
sajnos teljességgel elfeledett popdalt hallunk.
A Hallgasd meg álmaim dalát afféle pre-disco (az előadási
módot nevezzük inkább funkys-nak). A Gemini 1975–76-os
koncertjein játszotta a Black Blood A.I.E. (A Mwana) című
számát, ami tagadhatatlanul hatott a dalra – mind
ritmusképletileg, mind a harmóniák struktúráját tekintve. A
Gemini felvétele kitűnően sikerült, köszönhetően elsősorban
Papp „Mityó” Imre szólóénekének (és a refrén hatásos
falzettjeinek), valamint Bardóczi erőteljes és feszes
dobolásának. (A tizenhatodos lábcin és a nagydob előkék
tökéletesen működnek és valahogy a dobok egész végig
kifogástalanul szólnak ezen a lemezen…) Mindenképp szót kell
ejtenünk az ehhez tartozó szellős basszusról és –
természetesen – Baranszkyról is, aki ízesen hozza a funkys
ritmizálást és tulajdonképpen ő vezeti ezt a dalt szépen
kidolgozott szólógitár-témáival.
Az Énekelj szépen, hagyományosan formált popdal lírai verzékkel
és emelkedettebb refrénnel, de nem zavar túl sok vizet. A
csilingelő elektromos zongora telitalálat, de az alkalmazott
vonósok kicsit még jobban ellágyítják a refrént (persze,
valószínűleg ez is volt a cél).
A Csavargóének Heilig Gábor szerzeménye, gondtalanságot és
szabadságot tükröz. Igaz ez úgy a dalszövegre, mint a zenére
is. Érdekessége, hogy Victor Máté és Antal Mátyás adja elő
benne a szám mondanivalóját jól kiegészítő, játékos kis
fuvolabetétet.
A Semmi sem tart örökké klasszikus szerelmes ballada. Papp
Imre saját énekét kíséri zongorán, rajta kívül egyetlen
másik Gemini-tag sem működik közre a felvételen. A MÁV
szimfonikusok kísérik őt – az utolsó verze alatt hallhatunk
egy szép oboaszólamot is. Szép hangszerelői munka, kíváncsi
lennék, hogy maga a szerző, Mityó, vagy Victor Máté
alkotta-e meg. (Markó
András hangszerelte)
A B-oldal
nyitószáma, a Ha eladod a szíved a lemez talán legigényesebb slágere, a
szó legnemesebb értelmében vett popdal. A döngölős bevezető
kicsit emlékeztet az M7-es Nincs arra szó című
dalára, bár könnyen lehet, hogy a Gemini felvétele készült
el előbb. Túlzott jelentősége nincs, mert hatásos, működik.
A refrén főtémáját játssza el a gitár, majd szépen gurulnak
a verzék, aztán az emelkedettebb, vokálokkal dúsított
refrének. Tusnádi Miklós dalszövege is megejtő:
Bundám széllel bélelt, ékszerem virág,
Luxusvillám nincsen, de enyém a világ.
Autóra nem tellett, a nadrágom kopott,
Ám a koldus tőlem pénzt mindig kapott.
Szeretet a kincsem, csókkal fizetek,
Szívem adom annak, akit ölelek.
Tudom, neked nem baj, hogy szegény vagyok,
Kincset viszek hozzád, kincset is kapok.
Ez bizony a hetvenes évek, egy más
értékrend, más világ... bárcsak ma is elhangzanának hasonlók
egy egyszerű popszámban.
A Mosolyogj, ha elém állsz is színtiszta pop, a hetvenes évek
közepének nemzetközi vonalába (mint Rubettes vagy Pilot) is
simán beilleszthető. Kicsit talán sziruposabb a vonós
hangszerelés miatt, de kerek produkció. Izgalmasan szól,
amikor Mityó a refrénben az „állsz“ szónál falzettre
ugrik...
A Keresem az álmaimban Markó András kerül előtérbe
szólóénekesként. A rockos hangvételű dal az ő szerzeménye,
szép munka a filozofikus dalszöveg is. A dalt leginkább
a Hammond tartja fent és a balról hallható elektromos
zongora. Baranszkyra ezúttal kevesebb gitárosi szerep hárul,
de finom, apró díszítései hatásosak.
Akusztikus
gitár és tikfa vezeti be a Légy enyém című dalt.
Nyugalmas sláger szép vokálénekléssel és Papp „Mityó“ Imre
hátborzongatóan zseniális falzettjével. A hangszerelés
szerencsésen szellős, így jól érvényesülhet a sűrű szövetű
vokál, a díszítő motívumok az elektromos zongorán és
Baranszky háttérben meghúzúdó gitárszínezései. Ő játssza az
oktáv párhuzamokban haladó gitárszólót is, ami kétszer is
feltűnik a dalban. A szám talán egy perccel hosszabb az
ideálisnál, de ezt a kis apróságot feledteti a lezárásképp
beiktatott A-major akkord.
Nem túl
jelentős dal Victor Máté szerzeménye a Ne add fel. A címhez hűen
a hangvétel lendületes, a verzéket Markó, a refréneket Mityó
énekli. A kitartásra buzdító szövegen kívül a szám
legértékesebb mozzanata Baranszky László zseniális
gitárszólója, amiért mindenképp érdemes meghallgatni ezt a
– Bardóczy zaklatott pergőjátéka ellenére – tulajdonképpen
unalomba süppedő számot.
A lemez
záródala talán a Gemini együttes egyik legnagyobb slágere,
a Ne felejts el emlékezni arra. Felvétele (a Ha eladod a szíveddel együtt) a Magyar Rádióban készült, ami
ha nem lenne olvasható a borítón, akkor is feltűnő lenne
a széles sztereótér, a finoman zengetett megszólalás miatt.
A dal mind zenéjét, mind szövegét tekintve elég szirupos, de
szépen formált munka. A vezetőszólam a fuvoláé, amit jól
kiegészít Baranszky plasztikus szólógitározása a megfelelő
helyeken. A szám tulajdonképpen végig Papp Imre dala, az
előadás tényleg szívhez szóló, bár az intim hangulatot az
utolsó refrének transzponálása és a mindent elborító
vonószenekar teljesen tönkreteszi. A szerző munkásságában
találhatunk egy hasonló hangütésű dalt, a Néked csak egy idegen címűt,
ami véleményem szerint sokkal jobban sikerült (pontosan
a vonósok diszkrétebb jelenléte miatt!).
A Gemini nagylemeze 1976-ban, némileg késve érkezett,
de még időben. Persze, akik nem szerették, szeretik
a popzenét, azok számára ez a mondat nem cseng valami jól,
de érdemes elidőznünk egy kicsit azon, hogy milyen is volt
a popzene a hetvenes évek közepén. Nos, nagyjából olyan,
mint amit a Gemini nagylemezén hallhatunk.
Egyik-másik dalt talán már 1976-ban is
„idejétmúltnak“ lehetett nevezni, de a számok java része
mindenképp kiállta és kiállja az idő próbáját. Gondoljunk
csak bele: 1976-ra a hetvenes évek vezető popzenekarai
(például Bay City Rollers, Middle Of The Road) már
túljutottak legnagyobb sikereiken, egyre inkább átvette
a vezetést a funkra épülő muzsika. Kezdtek dübörögni,
szakítani a határozott kettő-négyek, ami a kezdeti, fifikás
ritmizálások után hamar primitív diszkóvá silányult. 1977-re
már mindent elmosott ez az új hangzás, a hagyományos
slágerzene helyét hamar az üres ritmika, a korlátolt
felelősségű hangszerelés, a tényleges semmitmondás vette át.
A Gemini lemeze 1976-ban épp ennek –
a könnyűzene történetét tekintve – végzetes változásnak
a határvonalán látott napvilágot, s lett talán a
„hagyományos“ popzene egyik utolsó tiszta pillanata
Magyarországon a „nagy“ diszkókorszak előtt. A Gemini jó
példája annak, hogy igenis lehet(ett) igényes, távolról sem
ízléstelen módon szórakoztatózenét csinálni. Kétségtelen,
hogy egynémely dal időnként „el-elcsöppen“, de bőven jobb ez
attól, mint ami ezután következett.
A Gemini az új könnyűzenei viszonyoknak köszönhetően
elvesztette rajongótáborát és népszerűségét. Változó
felállásokban még egészen a nyolcvanas évek elejéig
működtek, de a „lemezképességtől“ egyre-egyre messszebb
sodródtak.
Összegzésképp csak annyit mondhatunk:
vegyük kézbe a csodás, tipikusan a hetvenes évek hangulatát
árasztó, Herpai Zoltán által rajzolt borítót, tegyük fel
a lemezt és éljünk, legyünk „átlagos fiatalok“ negyvenöt
percig egy olyan világban amilyen sohasem lesz többé...
Szerző: Majnik László